Kritika #7 - Zankyou no Terror

Konnichi wa!^^/

 Hú, srácok, el nem tudom mondani, mennyire hiányzott a civilizáció és a blogolás, úgyhogy csak sajnálni tudom, hogy nyaralás miatt nettől jó távol voltam, és emiatt nem tudtam friss bejegyzéseket hozni.^^" De ami még ennél is durvább, hogy valaki jelölt engem valami Blog Awardon, vagy min, mint legjobb cikkírót. Ez számomra csupán azért meglepetés, mert én eddig nem igazán voltam tisztában ama képességemmel, hogy cikkíró vagyok, illetve az a másik, hogy sokan szavaztak rám. Az ilyen kedves krumplibogaraknak (wut) köszönöm, és ha esetleg szeretne még néhányotok szavazni, akkor ezen a linken megtaláljátok a versenyt: Blog Award 2016 Node. A lényeg, hogy a nagy, tapsviharral egybekötött visszatérésemmel együtt elhoztam nektek a kedvenc animém lehető legobjektívabb kritikáját.uwu Íme, ez a Zankyou no Terror, más néven Terror in Resonance!

 Erről az animéről nehéz úgy beszélni, hogy spoilermentes legyen, de próbálom megtartani a szokást, és nem lövöm le a poénokat.:3 (vagy ha iken, természetesen szólok előtte) Két fiatal srác, Nine és Twelve folyamatos robbantásokat hajt végre Tokió különböző pontjain, ám mielőtt elkövetnék a bűntetteket, vlog bejegyzésekkel tudatják erről az embereket, és a rendőrségnek különböző találóskérdéseket tesznek fel, melynek segítségével kideríthetik, hol lesz a következő robbanás. Az okokat senki sem tudja, Shibazaki nyomozó próbál tüzetesen utánajárni annak, mi folyik a terrorcselekmények mögött, mégis miért akar két fiatal ekkora bűntetteket elkövetni?

 Az anime első pár része számomra rendkívül unalmas volt, majdnem fel is adtam, hiszen főként egy gyengébb Death Note-ra hajazott a Sphinx talányaival, és a rendőrség, illetve Shibazaki eszeveszett fejtegetésével. (magyarul annyi volt a különbség, hogy a ,,harc" nem kettő, hanem három csapatra szakadt, DA) Aztán körülbelül négy rész után beindul a dolog, új fontos szereplő kap helyet, aki csak növeli az izgalmat és a feszültséget. Szinte minden szereplő lényeges volt a történetben, kivéve Lisát, aki csak ..út közben" beszegődött a terroristák közé, mint az otthon, illetve az iskolában amúgy is terrorban élő lányka (ami amúgy nem lett volna rossz kiindulási pont, és egy érdekes csavart tehett volna az animébe, de sajnos nem fejtik ki kellőképpen, hogy mi újság vele, és ezért már-már felesleges karakter), de különösebb szerepe nem volt Twelve érzelmi töltetén és (szerintem) az anime-történelem legkirályabb jelenetén kívül. Hiszen sokszor láttunk már óriáskerekes pillanatokat, de ilyet még biztosan nem, és komolyan mondom, csak ezért, ha másért nem is érdemes megnézni ezt az animét, de inkább folytatom, mert előjön belőlem a felesleges fangörcsölés.-u-

 A grafika szép, de mivel ez egy 2014-es anime, rosszabbat nem is vártunk az animétől, illetve amiket külön ki kell még emelnem, azok a fantasztikus soundtrackek. Bár az openinggel nem egészen vagyok jó viszonyban, (ez abszolút szubjektív vélemény) nagyon jól illeszkedik az anime hangulatához, ahogyan a rendkívül hangulatos aláfestőzenék és a különleges ending is, amelybe viszont szerelmes vagyok. De most mégsem azt illesztem be, hanem egy saját fordítással ellátott soundtracket, amelynek a jelenete olyannyira tükrözi az egész anime hangulatát, hogy nagyon. (ezt jól megaszontad, Fujimi, *tabzs, tabzs*)

 Jogosan kérdezhetnétek, hogy hogy képes két fiatal ennyire kijátszani a rendőrséget. Nos, az anime szerencsére erre is választ ad, ahogyan sok más kérdésre is, amely felmerül közben, szóval ne ijedjetek meg, ha az elején nagy homályban érzitek magatokat, higgyétek el, ez nem véletlen, kell ahhoz, hogy a meglepetések, és a vége nagyobbat üssön.:3

 Szóval összességében bárkinek tudom ajánlani a Zankyou no Terrort, aki szereti a komolyabb témájú animéket, mert engem tényleg olyannyira magával ragadott, hogy a kedvenc animémnek nevezem.

VON Fujimi