Konichi wa!^^/
Nyah, most jöttem haza a moziból, és úgy érzem túl sokat teszek ezért a filmért.:D Már elég csak azzal kezdeni, hogy megnéztem, pedig alapból szkeptikusan ültem be rá több okból is. (még a könyvet is vittem magammal, hogy keresztet vethessek rá, ha valami olyan ordenáré hülyeséget látnék esetleg, amely meggyalázná azt :D) Az első ok az volt, hogy a kedvenc könyvem adaptációjáról van szó, melynek első kötetét háromszor is elolvastam, és hát eléggé földhözragadt vagyok, ha adaptációkról van szó, pedig tudom, hogy nem kéne. A másik ok Tim Burton volt, aki jelentősen kivette a részét a film készítéséből. Nem is lenne ezzel probléma, szeretem azt a darkos, mégis gyermeteg világot, melyet képvisel, de valahogy egyik filmje sem ragadott meg túlzottan. Ebbe most nem is akarok belemenni, hiszen nem Tim Burtonről, hanem a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiről szeretnék kritikát írni, és előre elnézést kérek, de ezt egészen egyszerűen képtelen vagyok nem szubjektíven értékelni.